Kunszentmártonban születtem 1958-ban, jelenleg Kecskeméten és Kunszentmártonban élek. Az egri tanárképző főiskolán, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szereztem diplomát. Voltam középiskolai tanár, újságíró, valamint könyvkiadással is foglalkoztam.
A kilencvenes évek elejétől festek hivatásszerűen. Több éven át dolgoztam Bozsó János Munkácsy-díjas festőművésszel, aki barátom és mesterem volt. 1997-ben léptem először nyilvánosság elé festményeimmel, s ezt több önálló kiállítás követte Kecskeméten, a környező településeken, majd Budapesten. Számos művésztelepen megfordultam, a többi között Kecelen, Tiszakürtön, Bugacon, Lakiteleken és Cesky Krumlovban.
Szülővárosomba, Kunszentmártonba a kilencvenes évek végén tértem vissza. Ekkor kezdeményeztem egy helyi művésztelep létrehozását, mely 2000 nyarán meg is valósult, s ugyanekkor alakult meg az Alkotók Szabad Társasága, melynek művészeti vezetője lettem. Két könyvem jelent meg: 1996-ban A mi titkaink novellás kötet, majd 2004-ben Egy festő barangolásai című kötet, melyben a festői pályán szerzett élményeimet örökítettem meg.
Képeim témája a magyar alföldi táj, a falvak és mindenekelőtt szülővárosom világa. A tiszazugi táj, benne a Körös-menti vidék a mai napig nagy hatást gyakorol festészetemre. Munkáim döntő többsége a szabad ég alatt készül. A valóság látványa erősen inspirál, érzelmeket, indulatokat szabadít fel bennem. Képeim festése közben ezért többnyire érzéseimre figyelek, arra, hogy milyen lelki rezdüléseket képes egy-egy tájmotívum vagy adott élethelyzet kiváltani belőlem.

Ez a kép a kunszentmártoni festő műhelyemben készült. Kezemben a kedvenc festőállványom. Legalább tizenöt éves, csupa festék és szegény már elég rozoga. Mégis őt szeretem, mindig őt viszem magammal, ha megyek ki a szabadba festeni. Pedig kaptam új állványt, nem is egyet, mégis az öreg, kissé megfáradt szolgámhoz ragaszkodom.

Elég kilépnem a házamból, máris találok festeni való témát. Kunszenti kis házam környéke nagyon szép. Különösen tavasszal elbűvölő, amikor virágoznak a bokrok és a fák, kivirul az árokpart, valamint a gátoldal is harsány zöldbe öltözik. Ilyenkor egy lépést sem kell tennem élményekért, elég a kapum előtt felállítani az állványomat.

Ez a pipacsos, szarkalábos mező kunszentmártoni házamtól pár méterre, a Körös-gát másik oldalán pompázik. Természetesen csak tavasszal, és nem is minden évben. Attól függ, milyen a Körös vízállása. Ha elég száraz az idő, májusban kivirul a folyó és a töltés közti rét. Senki nem tud elmenni szó nélkül e csodálatos látvány mellett. Hát még egy festő! Egyetlen hátránya, hogy minden árnyat adó fa messze áll. Szerencse, hogy van kalapom.

Örök témám a Körös-kanyar. Százszor megfestettem már, reggeli párában, déli hőségben, s a lemenő nap fényeinél. Akármerre nézek, mindig ugyanezen a helyen állok. Az erre járó kunszentieknek már fel sem tűnök, szinte hozzátartozom a tájhoz, megszokták a látványt. E helytől nem messze lakik Rózsi néni, minden alkalommal, ha itt dolgozom, meglátogat.

Szelevény felé bandukolva, a régi és az új gát közé beszorult a víz, s egy szép tó alakult ki belőle. Gólyák, kócsagok tanyájává vált. Szeretem ezt a helyet. Érzem a víz illatát, a gát tetejéről pedig Szelevényig, a szomszédos faluig látni. Elvarázsol a végtelen puszta látványa, a hatalmas csend. Érzem, hogy itt szabad vagyok. Kedvem lenne a legelőket átszelő, a végtelenbe kanyargó dűlőutakon elindulni.

A megunhatatlan Aranyosi erdő! Nem tudom, miről kapta a nevét, de az tény, hogy ősszel a nyárfaerdő lombja besárgul, és már messziről aranylik a rengeteg. Fenséges látvány. Sokat festek itt, szinte minden évszakban. Különösen az őszt kedvelem, mert nagyon melegek a fények, és a fák közt lemenő nap sejtelmessé varázsolja a tájat.

Ez itt Rózsi néni kertje. Érdekessége, hogy gyermekkoromban itt laktunk néhány évig, s már akkor is szerettem ezt a miliőt. Másik érdekessége, hogy hatalmas, alig látni a végét. Rózsi néni már elmúlt kilencven éves, szinte ebben a kertben élte le az életét, és még mindig boldog, ha reggel kilép a verandára és meglátja a rózsáit, a virágzó gyümölcsfáit és a zöld kaszálót. Nem tudom, hány képet festettem itt, meg sem tudom számlálni. Nekem ez a hely az állandóságot szimbolizálja, holott a kert sosem ugyanaz, a nap minden órájában változik.

Borka kutyámmal, hűséges barátommal minden este sétáltunk a Körös-parton. Sokszor akkor indultunk útnak, amikor feljött a hold. Szerettem ezeket a holdvilágos, sejtelmes éjszakai sétákat. Mostanában egyedül, fájó szívvel bolyongok ezen a tájon. Kedves házőrzőm ősszel az örök vadászmezőkre költözött. A Körös-mente most is elvarázsol. Néha most is elindulok a folyó mentén, és gyönyörködöm a természet szépségében, de valahogy Borka nélkül minden más. Fáj a hiánya, sajog a lelkem, s etttől a táj is sokkal szomorúbb.

Ez a kép barátaim csopaki nyaralójának teraszán készült. Ha útra kelek, viszem magammal a festő eszközeimet. Inspiráló lehet egy új élmény, mint például a balatoni táj.

Még télen sem tudok lemondani a szabadban való festésről. Ez a fotó decemberben készült. Sokszor még novemberben is kinn dolgozom, és ha nincs nagyon hideg, nem esik a hó, egy-egy szép, napsütéses téli napon is kimegyek a Körös gátra festeni. Nagy hidegben, persze, jólesik a műterem melege, de ha enyhül az idő, rohanok a szabadba! Kinn minden más: erősebb az élmény, tisztább a levegő, és nem fojtogat a bezártság érzése, szabadnak érzem magam.